fav

Cégünk 1993-ban alakult betéti társaságként, majd 2000-től kft. formában, családi vállalkozásként működik. A kezdeti négy fős, családi házból indult társaság a vevőit kielégítő létszámmal és számos alvállalkozót foglalkoztató, belvárosi irodával és önálló telephellyel rendelkező vállalattá fejlődött, s komoly nevet vívott ki Győr és környéke építőipari cégei között.

Önálló beruházásaink mellett alvállalkozóként nagyszabású építőipari projektek generálkivitelezőjeként is rangot szereztünk, s rendszeres résztvevői vagyunk jelentős állami beruházások megvalósítására kiírt közbeszerzési pályázatoknak.

Célunk, hogy folyamatos fejlődéssel és az általunk képviselt magas minőséggel továbbra is biztosítsuk helyünket a helyi építőipar elitjében, s cégünk bővítésével egyre több és komolyabb beruházás elvégzésére váljunk alkalmassá.

Cégünk több éve ugyanazokkal a megbízható vállalkozókkal dolgozik, akikkel az évek során elkötelezett munkakapcsolat alakult ki; nagyobb partnereink többségével több mint tíz éve működünk együtt.

Törekszünk arra, hogy szintén ISO-minősítéssel rendelkező, a szakmai követelmények mellett a legszigorúbb környezetvédelmi előírásokat is betartó alvállalkozókkal szerződjünk.

Stabil partnereink mellett nagy hangsúlyt fektetünk saját szakembergárdánk képzésére, valamint a munkájára igényes utánpótlás kinevelésére is.

Társasházak
Elsődleges profilunk a társasházépítés, melyben komoly tapasztalatot szereztünk, ezt Győr 25-30 minőségi lakóépülete bizonyítja. A nevünkhöz fűződő 4-33 lakásos, a város frekventált területein – Révfaluban, a Belvárosban és Nádorvárosban - épült társasházak kivitelezése során kizárólag minőségi alapanyagokat használunk, a szigetelőanyagoktól a burkolatokig. Vevőinket a szerződés aláírása után sem hagyjuk magukra: a beköltözés után is bizalommal fordulhatnak hozzánk, legyen szó további átalakításokról, vagy esetleges garanciális munkákról - nem véletlen, hogy számos visszatérő vásárlóval büszkélkedhetünk, akik családjuk, otthonuk bővítésekor újra és újra minket választanak.

Családi házak
Vállaljuk családi házak kivitelezését Győrben és környékén, igény szerinti készültségi fokon, a falak felhúzásától a kulcsrakész állapotig. A tartós minőségre közel száz győri otthon elégedett tulajdonosai jelentenek garanciát.

Irodaépületek
Cégünk kivitelezőként több győri irodaépület - többek között a Mérésügyi Hivatal Mérőállomásának, Államháztartási Hivatal és a Magyar Tudományos Akadémia regionális intézetének - felújítását, átalakítását végezte el sikerrel.

Csarnoképületek
Vállaljuk kisebb csarnokok kivitelezését, az autószalonoktól a bemutatótermekig; referenciánk többek között a két győri és a mosonmagyaróvári Toyota-szalon épülete. Alvállalkozóként komoly ipari beruházások, így a győri ipari parkban található Pannon Tools-központ fejépületének kivitelezése és hagyományos építőmesteri munkáinak elvégzése fűződik nevünkhöz.

A Győr frekventált területein fekvő, társasházak építésére alkalmas telkeken fekvő ingatlanokat piacképes áron megvásároljuk, igény szerint készpénzfizetéssel vagy ingatlanbeszámítással, a felépülő házban kialakított lakás(ok)ért, esetleg vegyes konstrukció alkalmazásával. Korrekt vevőkapcsolatainknak köszönhetően általában az ingatlanok tulajdonosai maguk keresnek meg minket; így kerül sor többek között a Bem tér 10 lakásos, Benczúr Ház 10 lakásos, Báthory u. 7/a. 3 lakásos társasházának felépítésére.

Gépjárművek
Toyota és Ford kisbusz, egy kéttonnás kisteher, valamint két személyszállító járművekkel biztosítjuk partnereink maximális kiszolgálását.

Állványrendszer
Keretes, homlokzati nehézállvány és DOKA,PERI födémzsalu-rendszerünk több száz négyzetméter felület lefedésére alkalmas.

FEL